Mindig is arról álmodoztam, vajon milyen lehet a naplemente?! Milyen lehet a szerelmeddel sétálni a parton, miközben hullámzik a víz? A kisgyerekek általában a szüleiktől kapják meg ezekre a kérdésekre a választ. Mivel édesanyám és édesapám is magamra hagyott, kénytelen vagyok magam kitalálni.
Igaz, ők sem tehetnek a sajnálatos balesetről gyermekkoromban. Még rettentően kicsi voltam, nem is emlékszem már rájuk. 3 éves korom óta a nagymamám nevel. Soha nem hagy cserben, igaz kibontakozni sem. Félt. Túlságosan is félt engem. Egyszer belekóstolnék milyen lehet a való világ. Ő pedig vonakodva bár, de támogatott a nem túl merész dolgokban. Mindig azt mondta: "Merj nagyot álmodni!", meg hogy : "Soha ne add fel!" ...
Mertem... Elhatároztam, hogy egyszer én is szemtanúja leszek a naplementének. És hogy miért nem láttam eddig, a sárga, s kissé rózsaszín színben pompázó égitestet?! Nos, mert születésem óta vak vagyok.
